2001. november 25.-én születtem Orosházán. Már egészen kicsi gyermekkorom óta itt élek Mezőkovácsháza vidékén. A külső városban élek Reformátuskovácsházán a "kisebb" falu részén Mezőkovácsházának. Mintegy 13 éves korom óta kezdett el foglalkoztatni az, hogy közöségi ember lehessek. Valamint szerettem volna önkéntes jellegel megjelni helyi rendezvényeken. Így 2016 szeptembere óta több ifjusági szervezetben is részt vettem, melynek során szerveztünk ötven főt megmozgató ifjúsági napot, személyesen találkozhattam egy ifjúsági küldöttel, helytörténeti klubokba jártam, szaloncukor akcióval több száz ezer ember arcára csalhattunk mosolyt, a keresztény hitre taníthattunk kicsiket. motivációs előadásokat hozhattunk tető alá, verses-énekes műsorral léptünk fel a református egyházközség gyertyagyújtásán, emelett több adventi eseményem gyümölccsel és édességel kedveskedhettünk a résztvevő több száz embernek, valamint vitaklubokon tanultuk meg érvelni és elfogadni egymás véleményét.
2017 májusa óta a városi Könyvtár helyismereti, helytörténeti szakkörét erősítem, amelyet dr. Dányi László történész, újságíró, író hozott tető alá. Mindemelett a Biblia Szól Gyülekezet mezőkovácsházi csoportjának oszlopos tagja, a helyi belső rendezvények egyik segítő önkéntese, megszervezője vagyok, illetve részt vettem a már május 27.-én megalakult mezőkovácsházi református egyházközség keresztény ifjúsági kör munkájában is.
Forró üdvözlettel:
Kiss Anikó